Fenntartható Bank

 

Minden érdekelt fél számára kézzelfogható értéket teremtünk úgy, hogy valódi megoldásokat nyújtunk a valós igényekre. Ez az, amit  “A bank mindenhez, ami számít” jelent. Mi vagyunk a One Bank, One UniCredit - Az UniCredit sikeres páneurópai kereskedelmi bank, amely teljesen integrált vállalati és befektetési banki szolgáltatásaival, valamint egyedülálló nyugat-, közép- és kelet-európai hálózatával áll széles ügyfélköre rendelkezésére. Összhangban az Etika és Tisztelet alapértékeinkkel, elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy mindig “Jót, s jól” tegyünk a részvényesek, az ügyfelek, a munkatársak, közösségeink, valamint a környezet érdekében, ezzel biztosítva, hogy az UniCredit páneurópai győztes maradjon.

 

 

Fenntarthatósági Stratégia

 

Az UniCreditnél továbbra is elkötelezettek vagyunk a fenntartható, érintettjeink szempontjait figyelembe vevő értékteremtés mellett. A fenntartható eredmények elérésében mindig “Jót, s jól!” cselekszünk, ez a vezető elvünk az érdekelt feleinkkel való együttműködés során.  Értékeink egyesítenek minket, és meghatározzák a bankcsoport üzleti kultúráját: azt, ahogyan döntéseket hozunk és ahogyan cselekszünk. A “One Bank/Team, One UniCredit” szellemében meg vagyunk győződve arról, hogy két alapértékünk, az Etika és Tisztelet képviselik mindazt, ami ma a legfontosabb a Csoport és valamennyi érdekelt fél számára.  A környezeti, társadalmi és irányítási rendszerre (ESG)  vonatkozó kötelezettségvállalásaink és célkitűzéseink mutatják, hogy a fenntarthatóság bele van kódolva csoportunk DNS-ébe, és üzleti stratégiánknak is szerves részét képezi.

 

 

Fenntartható vállalatirányítás

 

Ambíciózus céljaink eléréséhez a fenntarthatóság terén világos és stabil irányelvekre van szükség.

Csoportunk stratégiáját az Igazgatótanács hagyja jóvá, a tanács munkáját pedig a Vállalatirányítási, Jelölési és Fenntarthatósági Bizottság (CGN&S) segíti. A Bizottságt felügyeli a fenntarthatósággal kapcsolatos témákat az UniCredit csoporton belül, figyelemmel kíséri a fejlődést, amit ezen a területen elérünk, és biztosítja, hogy a haladás a nemzetközi irányelvekkel összhangban történjen.

A Bizottságnak fontos szerepe van abban, hogy a fenntarthatóság mindig jelen legyen a csoport üzleti stratégiájában, valamint azt is figyeli – az Etikai Főtisztviselővel egyetemben –, hogy a legmagasabb szintű etikai normák teljesüljenek.  A „Jót s jól!” az UniCredit egyik vezérelve, és az Etikai Főtisztviselő feladatai közé tartozik, hogy minden érintett megismerje ezt.

Az UniCredit elkötelezettségét mutatja, hogy már érvényben vannak konkrét, fontos  emberi jogi témákat érintő, etikus működési irányelvek, magatartási kódexek és politikák.

Bizonyos szektorok és tevékenységek, melyek érzékenyek a környezeti és társadalmi kockázatokra, speciális megközelítést igényelnek az üzleti tevékenységünk tekintetében. Ezekre részletes útmutatást,  irányelveket alkalmazunk.

Az alábbi linkre kattintva bővebben olvashat irányelveinkről, és .részletesen is megismerheti Politikáinkat.

 

Társadalom és Közösség
Social Impact Banking
     
Környezet Művészet
Spinning wheel animation

Loading

UniCredit Logo