Kedvező megoldások a jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleinknek

Az UniCredit Bank felelős hitelezőként minden olyan kezdeményezést támogat, amelynek célja ügyfelei fizetőképességének megőrzése.
Ezt támasztja alá, hogy bankunk 2008 novemberében már az elsők között csatlakozott a Pénzügyminisztérium kezdeményezéséhez, amely a lakossági devizahitellel rendelkező ügyfelek számára történő fizetéskönnyítési, illetve átütemezési lehetőségek biztosításáról szól.
A megállapodás összefoglalja azokat a pénzügyi eszközöket, amelyek a devizaalapú hitellel rendelkező lakossági ügyfelek rendelkezésére állnak azzal a céllal, hogy mérsékeljék a törlesztési összegek emelkedéséből adódó esetleges terheiket.

A megállapodást, valamint a bank ezen lehetőségekhez kapcsolódó hirdetményét az alábbi linken olvashatja:

Az UniCredit Bank a kormányzat által javasolt lehetőségeket idén is fenntartja, sőt a megállapodás szabta kereteken túlmutatóan, jelentősen bővítette felkínált megoldásait.
A folyamatos fejlesztések eredményeképpen és a PSZÁF iránymutató ajánlásának figyelembevételével készült el a bank kibővített Hitelkönnyítő csomagja.

I./ Hitelkönnyítő csomag

A bank személyre szabott Hitelkönnyítő csomagot kínál azon ügyfeleinek, akiknek átmenetileg gondot jelent(het) hitelük törlesztése. A „forintos” megoldások közül a legfontosabbak, hogy a bank az ügyfele kérésére banki költség felszámítása nélkül meghosszabbítja hitelének futamidejét 1, illetve türelmi időt ad a tőke fizetésére két éves felső határral, ami által lehetővé teszi a havi törlesztőrészlet ideiglenes csökkentését.
A devizában való törlesztést is lehetővé teszi az UniCredit, ha a devizabevétellel rendelkező ügyfele igényli ezt.
A bank a hitelszerződést és természetesen az egyéni pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve alakítja ki ügyfele részére a személyére szabott hitelkönnyítő csomagot.
Ebben szakmai hozzáértése és az ügyfelek pénzügyi szokásai terén szerzett tapasztalata alapján felajánlja a leginkább megfelelőnek tartott megoldást.
Ha az ügyfélnek mégsem elfogadható ez a személyre szabott Hitelkönnyítő csomag, akkor közös egyeztetés, felelős információcsere után az UniCredit Bank rugalmasan egy újabb egyéni megoldást kínál fel neki. A bank és az ügyfél kölcsönös felelősséggel működik együtt a hitel visszafizetése érdekében.

A devizaalapú hitel forintalapúvá való átalakítása is lehetséges, valamint az UniCredit Bank rugalmasan, a 30 napos bejelentési kötelezettségtől eltekintve, kezeli ügyfelei előtörlesztési kérelmét.

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét arra, hogy a könnyítési lehetőségek igénybevétele különböző feltételekhez kötött, és a Bank minden esetben egyedi mérlegelés alapján dönt az egyes könnyítési lehetőségek igénybevételének lehetőségéről és feltételeiről. 

II./ Lakásmentő csomag

Az UniCredit Bank 2009. július 28-tól kínálja a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáscélú vagy szabad felhasználású hitellel rendelkező ügyfeleinek megsegítését célzó lakásmentő csomagot.

A lakásmentő csomag lényege, hogy aki munkanélkülivé vált, vagy más okból átmeneti fizetési nehézségei támadtak, illetve megfelel a jogszagályban2 meghatározott feltételeknek, állami kezességvállalás mellett áthidaló kölcsönt vehet fel.
Az állam szerepvállalásával az ügyfél az áthidaló kölcsön révén legfeljebb két évig csökkentheti ingatlant terhelő zálogalapú hitelének törlesztőrészleteit. Az ingatlant terhelő záloghitelre vállalt minimális törlesztésen felüli részt az ügyfél az áthidaló kölcsönből fizeti meg. 
Az áthidaló kölcsön nyújtásának feltételeit jogszabály írja elő.
Az áthidaló kölcsön kamatmentes a maximum két éves áthidaló idő alatt, azt követően pedig kedvező kamatozású, a jelenlegi3 kondíciók alapján a kamat4 mértéke nem éri el az évi 7 százalékot.

A bank az áthidaló hitellel kapcsolatban egyéb díjat (pl. kezelési költség, szerződésmódosítási díj) nem számít fel. A kölcsönt a munkanélkülieknek az áthidaló hitel lejáratát követő 10, az átmeneti fizetési nehézséggel küzdő ügyfeleknek 8 év alatt, de legkésőbb a jelzáloghitel szerződés lejártáig kell visszafizetniük.

Az áthidaló időszakban a munkanélkülieknek havonta legalább 10 ezer forint, (lakás-előtakarékossági szerződéssel vagy életbiztosítással kombinált ingatlant terhelő záloghitel esetén minimum a havi megtakarítási összeget vagy az életbiztosítási díjat), az átmenetileg nehéz helyzetbe került ügyfeleknek pedig havonta legalább 20 ezer forint (lakás-előtakarékossági szerződéssel vagy életbiztosítással kombinált ingatlant terhelő záloghitel esetén minimum a havi megtakarítási összeget vagy az életbiztosítási díjat) törlesztést kell vállalniuk.

A munkanélküli és nehéz helyzetbe került ügyfeleknél is az igénybevétel feltétele, hogy

  • az ingatlant terhelő záloghitel folyósításakor 30 millió forintnál alacsonyabb piaci értékű lakóingatlan(ok)ra vettek fel legfeljebb 20 millió forint5  összegű hitelt (amennyiben nehéz helyzetbe került ügyfélről van szó és a háztartás tagjainak száma kevesebb, mint 5 fő, akkor legfeljebb 15 millió forint6  összegű hitelt), és
  • az erről szóló szerződést 2009. június 30-ig aláírták
  • a lakáscélú kölcsön biztosítékául szolgáló lakóingatlan a háztartás tagjainak lakhelyeként vagy tartózkodási helyeként szolgál, illetve a háztartás tagjai más lakóingatlannal nem rendelkeznek.

A munkanélküli ügyfeleknél további igénybevételi feltétel, hogy

  • az igénylő munkaviszonya 2008. szeptember 30-át követően szűnt meg, és
  • jelenleg álláskeresőnek minősül. 
  • Az ügyfél a munkaviszony megszűnésekor nem rendelkezhet késedelmes tartozással.7

Az átmeneti fizetési nehézségekkel küzdő, de nem munkanélküli ügyfél akkor jogosult az áthidaló kölcsönre, ha

  • hitelt érdemlően igazolja, hogy a háztartás vagyoni, jövedelmi helyzete, illetőleg teherviselő képessége a megváltozott körülmények következtében nem teszi lehetővé az ingatlant terhelő záloghitel szerződés szerinti törlesztését, illetve valószínűsíti, hogy ez az állapot átmenetileg áll fenn. Ilyen helyzet akkor áll fenn, ha:
    • az igénylését megelőző hónapban a törlesztőrészlet megfizetése negyedével nagyobb terhet jelent az igénylő számára, mint amikor a hitelt felvette,
  • az ingatlant terhelő záloghitel (első, nem akciós vagy az áthidaló kölcsön igénylésekori) törlesztőrészlete nem haladja meg az igénylő háztartásában a nettó havi jövedelem 60 százalékát,
  • az ügyfél az áthidaló hitel igénylésekor nem rendelkezik késedelmes tartozással8,
  • az ügyfél hitelezhetőnek minősül és
  • ügyfél vállalja, hogy késedelmes tartozását - függetlenül a késedelem idejétől és összegétől - az áthidaló hitel szerződés aláírásáig megfizeti.

Az igényléshez be kell mutatni minden esetben a háztartásban élők személyes okmányait (személyi azonosító igazolványát, lakcímet igazoló hatósági igazolványt) és ki kell tölteni a kérelmi nyomtatványt.

Munkanélküli ügyfél esetén be kell nyújtani a munkaviszony megszűnését igazoló iratot, melyből kiderül, hogy az ügyfél munkaviszonya 2008. szeptember 30-át követően szűnt meg, valamint az állami foglalkoztatási szerv igazolását arról, hogy az igénylő álláskeresőnek minősül.

A nem munkanélküli, de átmenetileg nehéz helyzetbe került igénylőknek a háztartás nettó havi jövedelmét kell a bank által előírt módon igazolniuk. Mind a hitel felvételét követő első, nem akciós törlesztőrészlet megfizetésekori jövedelmüket, mind a jelenlegit igazolniuk kell.

A bank a kérelem és a szükséges dokumentumok benyújtását követő 30 banki munkanapon belül bírálja el, hogy a kérelmező ügyfél és háztartásában élők megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek. Ha az ügyfél jogosult a lakásmentő csomag kínálta kedvezményekre, akkor a szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy az áthidaló kölcsönre vonatkozó megállapodásról közjegyzői okirat készüljön, melynek díját az ügyfél a közjegyzőnek köteles az okirat elkészítésekor megfizetni.

Mindazon ügyfeleinknek, akik nem felelnek meg a Lakásmentő csomag feltételeinek, azoknak figyelmükbe ajánljuk a Hitelkönnyítő csomagunkat.  

A Hitelkönnyítő és Lakásmentő csomag mellett, további támogatásként a bank internetes kalkulátorokat készített annak érdekében, hogy az ügyfelek megfontoltan dönthessenek.
A hitelkalkulátorral az ügyfelek kiszámolhatják, hogy milyen árfolyam esetén jelentene devizaalapú hitelük a forintalapú hitellel megegyező terhet, s így megfontoltan dönthetnek arról, hogy kívánják-e devizaalapú hitelüket – természetesen költségmentesen – forinthitelre alakítani.

A törlesztőrészlet-kalkulátorral pedig megtudhatják, hogy várhatóan milyen összegű lesz forintban hitelük következő havi törlesztőrészlete az aktuális árfolyamok figyelembevételével.

Így az UniCredit Banknál devizaalapú hitelt felvenni szándékozó, valamint a devizaalapú hitellel már rendelkező ügyfelek jól informáltan, körültekintően dönthetnek a hitel felvételéről, illetve az esetleges szerződésmódosításról.

Ha részletes információkat szeretne megtudni az Ön személyre szóló hitelkönnyítő lehetőségéről vagy a lakásmentő csomagról, kérjük, forduljon munkatársainkhoz bankfiókjainkban vagy hívja a 06/40/50-40-50-es számon telefonos ügyfélszolgálatunkat, ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét arra, hogy a futamidő meghosszabbítása esetén a törlesztőrészlet nem csökken azzal arányosan, tekintettel arra, hogy a hosszabb futamidő miatt a fizetendő hiteldíj is növekszik.
2 A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény. Jelen dokumentum nem minősül részletes tájékoztatónak, a lakásmentő csomag pontos részletei a jogszabályból ismerhetőek meg.
3 2009.december 3.
4 3 havi BUBOR
5 Több hitel esetén együttes összegük nem haladhatja meg a 20 millió forintot (devizaalapú hitel esetén a folyósításkori MNB deviza árfolyammal számítottan)
6 Több hitel esetén együttes összegük nem haladhatja meg a 15 millió forintot (devizaalapú hitel esetén a folyósításkori MNB deviza árfolyammal számítottan)
7 a természetes személy által a) a lakáscélú kölcsönre vonatkozó kölcsönszerzõdésben, b) az életbiztosítási szerzõdéssel kombinált lakáscélú kölcsön esetén az életbiztosítási szerzõdésben, lakás-elõtakarékossági szerzõdéssel kombinált lakáscélú kölcsön esetén lakás-elõtakarékossági szerzõdésben vállalt, lejárt és nem teljesített fizetési kötelezettségbõl eredõ tartozás, ha a késedelembe esés idõpontjában érvényes kötelezõ legkisebb munkabér havi összegét meghaladó tartozás folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennáll.

8 a természetes személy által a) a lakáscélú kölcsönre vonatkozó kölcsönszerzõdésben, b) az életbiztosítási szerzõdéssel kombinált lakáscélú kölcsön esetén az életbiztosítási szerzõdésben, lakás-elõtakarékossági szerzõdéssel kombinált lakáscélú kölcsön esetén lakás-elõtakarékossági szerzõdésben vállalt, lejárt és nem teljesített fizetési kötelezettségbõl eredõ tartozás, ha a késedelembe esés idõpontjában érvényes kötelezõ legkisebb munkabér havi összegét meghaladó tartozás folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennáll.

Telefonos ügyfélszolgálat
06 40 50-40-50, +36 1 325-3200